„A valódi gyógyulásban a fizikai betegség neve és természete semmiféle szerepet nem játszik. Testünk betegsége nem más, mint a lelkünk és szellemünk között kialakult diszharmónia végeredménye. A természetben semmi sem sérthet meg minket, ha boldogok vagyunk és harmóniában élünk önmagunkkal; éppen ellenkezőleg: az egész természet a mi hasznunkra és örömünkre szolgál. Csak akkor válunk érzékennyé külső befolyásokra, ha engedjük, hogy belénk lopózzon a kétely, a depresszió, a döntésképtelenség vagy a félelem. Ez a betegség mögött álló valódi ok. A betegségek, legyenek bármilyen komolyak és hosszantartóak, meggyógyíthatók, ha sikerül felébreszteni a beteg életörömét és vágyát életfeladata teljesítésére.
A Bach- virágterápia középpontjában nem a betegség, hanem az ember áll!
Edward Bach víziója
Dr. Edward Bach (1886-1936) húszévesen kezdte orvosi tanulmányait. Súlyos betegségéből való felépülése után élete fő hajtóerejévé a „valódi gyógyítás” keresése vált. Tudta, hogy az anyagi világ a szellemibe ágyazódik. A fizikai test gyógyítását a lélek gyógyításával kell párosítani, ahhoz, hogy az egészség visszaálljon.
„ Rettenetes a manapság pénzzel és rossz módszerekkel elérhető mesterséges és felszínes gyógyulásokra gondolni- e módszerek rosszak, mert csak a tüneteket fojtják el, látszólagos enyhülést hozva, az ok elmozdítása nélkül. A gyógyulásnak belőlünk kell fakadnia, hibáink felismeréséből és kijavításából, az isteni tervvel való harmóniából.”
„A betegség nem kegyetlenség, nem is büntetés, hanem egyfajta korrekció. A lélek eszköze, amellyel rámutat hibáinkra, hogy visszatartson, a nagyobb tévedések elkövetésétől megakadályozza, hogy további kárt okozzunk, és visszavezessen az igazság és fény útjára, amelyről soha nem kellett volna letérnünk.”
A Bach- virágesszenciák a betegség mélyén rejlő OK kezelését végzik, a lélek rezgéseit emelik, ezáltal gyógyítva azt, és ez kihat a fizikai test gyógyulására is.
„Bizonyos magasabb rendbe tartozó, vadon növő virágok, bokrok és fák magas frekvenciájuk révén rendelkeznek azzal az erővel, hogy növeljék emberi rezgéseinket. Nem azzal gyógyítanak, hogy a betegséget közvetlenül megtámadják, hanem azzal, hogy felsőbb énünk harmonikus rezgéseivel árasztják el a testünket. Igazi gyógyulás nem létezik az élethez való hozzáállás megváltoztatása nélkül, lelki béke és belső boldogságérzet nélkül.”
A Bach-terápia egyedülállósága:
A Bach-virágrendszer mindmáig nehezen kategorizálható. Ugyanis nem bonyolult kerülő úton, a fizikai testen át hat, hanem finomabb energetikai síkokon, közvetlenül az emberi energiarendszeren keresztül.
A Bach-virágterápia több szempontból különbözik az eddigi nyugati szubtilis gyógymódoktól. Az eltérések nyolc pontban foglalhatók össze. • Szellemi kiindulás
Edward Bach szellemi kiindulópontja egy felsőbbrendű vonatkozású rendszerben gyökerezik, amely az ember egyedi személyiséghatárain túl egy spirituális dimenziót ér el. • A terápia célja: "Gyógyítsd tenmagad"
Edward Bach az embereket önmagukkal szembeni felelősségre szólítja fel. Rámutat, hogy minden ember magában hordja saját gyógyírjait. Ennélfogva a betegségtől való félelemnek nincs egzisztenciális alapja. • A diagnózis új formája
Már nem testi szimptómákra irányul, hanem kizárólag az emberi természet "diszharmonikus" vagy negatív lelki magatartásformáira - a homeopatikus "érzelmi szimptómákhoz" hasonlóan, de annál átfogóbban. • Kritériumok a növények kiválasztásához
Bach csak "bizonyos nagy rezgéssel rendelkező növényeket" választott. • Előállítási eljárások
Azok az egyszerű és természetes módszerek, amelyekkel Bach a virágok energiáit materiális formájuktól megszabadította, és hordozóanyaghoz kötötte, különböznek minden más, a nyugati orvoslásban ismert előállítási módszertől. A Bach által kifejlesztett módszerek - a napsütéses és a forralásos módszer - igen stabil energetikai hordozót alkotnak. • Szelíd önszabályozó hatás
A Bach-virágeszenciák nem materiális, hanem szubtilis impulzusok. Specifikus, magas frekvencia információit közvetítik, amelyek a lelki öngyógyító erőket serkentik. A Bach-virágeszenciák mellékhatásoktól mentesek, és összeférnek más terápiaformákkal. • A virágeszenciákat használók köre egyre bővül
A Bach-módszer "ártalmatlan" hatásából következik, hogy sokak kockázatmentesen használhatják.
A Bach-virágterápiának két nagy célja van:
1. A klienst önismerethez segíteni, és rámutatni azokra az alapvető tévedésekre és hibákra, amelyeket elkövet.
2. A második cél abban áll, hogy a kliens teste megerősödjön, szelleme pedig megnyugodjon, látóköre táguljon. A személyiség egészének békéjét és harmóniáját segít megteremteni.
A Bach- virágterápia gyakorlati felhasználása
A Bach- virágterápia rendszerében 38 virágesszencia található, mindegyikük egy-egy jellemző lelki állapothoz kapcsolódik. Hatásuk nem a fizikai testen keresztül, hanem közvetlenül az ember energetikai rendszerén át valósul meg. A Bach esszenciák katalizátorként helyre állítják a lélek és a személyiség közti blokkolt kapcsolatot. Ott ahol a diszharmónia és merevség uralkodott el, ismét élet áramlik. Ahogy Bach mondja: ott, ahol az ember ”már nem egészen önmaga”, ismét „teljesen önmaga” lesz.
Az esszenciák szinte kizárólag a környezetünkben előforduló, hétköznapi növények virágaiból készülnek. Az előállításuk során semmilyen mesterséges anyag nem kerül felhasználásra.
Szedésük során mellékhatások, nemkívánatos tünetek, allergiás panaszok nem léphetnek fel, mert nem tartalmaznak semmilyen allergén anyagot.
Az esszenciák nagy biztonsággal szedhetők, nem léphet fel túladagolás, mérgezés, így gyermekek számára is korlátozások nélkül adhatóak.
Bármely más terápia mellett is használható módszer, jól kombinálható egyéb konvencionális vagy természetgyógyászati gyógymóddal.
Alkalmazási területek:
- gyermekgyógyászat(a legtöbb gyermekkori panasz jól enyhíthető: félelem, éjszakai bepisilés, iskolai beilleszkedési és tanulási problémák, allergiás panaszok, hiperaktivitás, agresszvitás, serdülőkori krízisek, stb.)
- pszichoterápia(depresziós és depresszió szerű panaszok, félelmek, fóbiák, szorongások, és különböző pszichoszomatikus panaszok, stb.)
- nőgyógyászat (PMS, mensruációs fájdalmak, terhességi és szüléssel kapcsolatos problémák, klimaktérium, stb.)
- lelki stresszhelyzetek és életkrízisek akut kezelése(párkapcsolalti válsághelyzetek, munkanélküliség, stb.)
- akut és krónikus testi-lelki betegségek kezelése (pikkelysömör, alvászavarok, stb.)
- állatgyógyászat